Év sportolója-választás: a férfiaknál úszó lesz az első!
Az M4 Sport műsorában Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa alelnök ismertette, kik kerültek az első három közé az egyes kategóriákban a 67. M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán.
Ígéretes tenisztehetségnek indult Valkusz Milán: még idén is párosozott Babos Timeáékkal, miközben minden előnyét élvezi és lassan az összes celebséggel járó hátrányát is elszenvedi a Valmar együttes frontembereként az Úristen! -ki ez a lány? című, dübörgő sikereket hozó és Marics Péterrel közös slágerük tarolásának. Az élsportoló szülők legidősebb gyermeke már csak drukkol igen sikeres egyik öccsének, Valkusz Máténak és a legkisebb Valkusznak, Márknak. Íme egy konzervatív fiús család története.
Dübörgő zenei siker! Az Úristen! Ki ez a lány?! - című dal, a Valmar zenekar slágere ezen a nyáron mindent vitt! De honnan jön Valkusz Milán zenei indíttatása, amikor teniszezőnek készült? Ki ez a család?!
az egykori gerelyhajító apuka, Tamás, a legifjabb Valkusz, Márk és persze az egész „pereputtyot” összetartó és szeretetben terelgető anyuka, a korábbi kiváló atléta, Vali is megérdemli a figyelmet, mert történetük példaértékű.
Íme a videó:
A nyitóképen: Valkusz Milán - a Valmar zenekar egyik frontembere, aki ígéretes teniszezőnek indult, ma zeneiparban vannak átütő sikerei. Fotó: Lékó Tamás/ CSC